Úgy véljük, ma is van az aprófalvaknak hazánkban létjogosultsága. A megmaradásuknak keressük a módját, mind építészeti, mind közösségi, min gazdasági szemszögből.

2013. március 18., hétfő

Köszönetnyilvánítás


Szeretettel köszöntünk minden látogatót, nyimi lakost, falvak iránt érdeklődőt ebben az első, félig hivatalos, félig személyes bejegyzésben.

Először is hadd mutatkozzon be az a Budapesti Műszaki Egyetem doktori hallgatóiból álló építész csapat, akik az előző és az elkövetkezendő fél éves munkájuk egy jelentős részét a falvak és főként Nyim falu megismerésére és ügyeiben való segítségnyújtásra fordítják.

A Csapat, melynek vezetője Major György DLA építészmérnök, a BME építészmérnöki karának tanára, tagjai Magyari Zsuzsa, Szántay Zsófia, Francsics László doktoranduszok, és Major Gábor szociológus-közgazdász, illetve Nagy Béla DLA várostervező, mint külsős szakemberek, egy szokatlan feladatot vállalt fel. Az éves doktori iskolás feladatot tágabban értelmezték, és nem csupán önmagában érdekes, hanem inkább társadalmi haszonnal is szolgáló kihívásban vágták a fejszéjüket, illetve a ceruzájukat.

Miután egy évvel ezelőtt megismerkedtek az Ökofalucsíra-közösséggel, nekik köszönhetően találkoztak a Ökofalucsíra tagjainak szívét megmelengető nyimi tájjal, és nem különben magával a faluval is. A doktori iskola szabad kutatási témaválasztást engedve tette lehetővé, hogy a közösség és építészet egységét vizsgáljuk. És ha már vizsgáljuk, tesszük azt érdemben, úgy, hogy abból lehetőleg a helyi közösség, és az építészet is gazdagodjon, legalábbis, kapjon tőlük valamit köszönetképpen azért, hogy engedik, hogy megismerjük.


Nyim térképei felett beszélgetünk a Középülettervezési Tanszéken



Francsics László